Vasárnap a Maui Film Fesztivál záró napját céloztuk meg. Kiválasztottunk Ákossal egy filmet, ami nem túl nyálas neki, nem túl akció nekem és felkerekedtünk a Cadivel, hogy eljussunk Napili-ből Wailuku-ba a MACC-hez, ahol tájékoztattak minket, hogy itt is nagyon jó filmek mennek, de az általunk kiválasztott filmet a Celestial Moziban, Wailea-ban láthatjuk.

A mozi neve önmagáért beszél: „égi”. A csillagos ég alatt pokrócokon és kis kempingszékeken a golf pálya füvén fekve csodálhatjuk a régi autósmozik élményét idéző vetítést. Beszereztünk egy gyékényt, egy kis ételt, italt és elheveredtünk a pokróccal és párnával felszerelt filmrajongók közé, törölközőnkbe burkolózva. Lelkesen tapsoltunk, amikor átadták Brie Larsonnak munkássága elismeréséül a „film artist luminaries” elnevezésű díjat, bár be kell vallanom, mi eddig nem részesültünk munkája gyümölcsében. Nagyon szimpatikusan beszélt, egy egyszerű virágos nyári ruhában. Azt mondta – amit én magam is régóta osztok, csak könyv formában– hogy minden ember életéről lehetne forgatni egy filmet, mert mindig az „életszagú” törtnetek a legmegkapóbbak.  Lelkesen mesélt arról, hogy milyen csodálatos Hawaii és bár kicsit fáradt a két hónapos indiai forgatás után, ahonnan csak három napja tért haza Los Angelesbe nagyon boldog, hogy most itt lehet és már látott teknősöket is. Neeeeeeeee! Hogy csinálja? Én két hét alatt nem találkoztam eggyel se, ő meg 24 óra alatt talál tekiket. (Van egy túra, ami azt hirdeti, hogy garantáltan láthatok teknőst, lassan be kell fizetnem…) Miután átadták a díjat és felsorolták mindazokat, akik nélkül e jeles esemény nem jött volna létre, majd levetítettek némi reklámot, máris megkezdődött a film… vagyis a fim előtti rövidfilm, ami 20 percben bemutatta egy orvos életét, aki nem „doktor úr” akart lenni, hanem boldog. Ezért eladta mindenét, vett egy kisházat az óceánparton és mérlegállásban görkorcsolyázik reggeltől estig. Merj élni! Boldognak lenni! – hirdette az alkotás. Átéreztük, ott a szabad ég alatt, a hullócsillagoktól ragyogó estén… (Ákos itt már haza ment volna, mondván, ő jól érezte magát, szép volt ez a hely:)

A „The Short Game” nevű golfos csemetékről szóló dokumentumfilm letöltésre nem ajánlott, de egy golfpálya közepén jó életérzést közvetített...

Ó, majd elfelejtem, mivel félre néztem a mozi kezdését is, ezért volt időnk lemenni a térképről (Wailea után elfogy a sárga vonalJ) és felfedezni csodálatos eldugott öblöket, átmászni a sziklákon és találni egy saját partot, ahol a természet nem tűri meg a fürdőruhát:) -k

Június 11-e nemzeti ünnep, államalapító I. Kamehameha király napja (igen, ez a Dragon Ball-ból ismerős energiahullám neve, de a király előb volt:), aki egyesítette Hawaii különálló szigeteit és megalapította a Hawaii királyságot 1810-ben. Tiszteletére szombaton felvonulást, utcai parádét, kirakodóvásárt szerveztek Lahainában, a Hawaii királyság korábbi fővárosában, mely a mai napig kulturális központja a sziget(ek)nek. Felvonultak ágyékkötős, harcosnak öltözött chippendale fiúk, magassarkúban, kókusz-melltartóban, virágkoszorúban pompázó Hula táncoslányok, mindenféle tetőtől talpig virágba borított lovasok, szekeresek. Gyerek tánccsoportok utcai koreográfiát mutattak be, ukulelés, kongás zenészek teherautó-platóról játszottak. Mindenütt Hawaii és USA zászlókat lehetett látni. A rózsaszín teherautókat és cabrio Mustang kocsisort ugyan nem tudtam történelmileg hová helyezni (főképp, amikor kimaszkírozott sámán-nő integet az anyósülésről), de összességében hangulatos menet volt. A karneválra is igaz, de általánosan is az a benyomásom, hogy a szinte kézzel tapintható lazaság és nyugalom itt nem jár együtt hangoskodással, látványos önkifejezéssel (lehet csak azért, mert jóval kevesebbet isznak itt az emberek). Valahogy tájidegennek hat itt a kiabálás, a veszekedés, az erőszak (még dzsínó is biztonságban érezné magát).

Ebéd után megpihentünk az óriási Banya-fa alatt, a háttérben egy nő hárfázott és felváltva élet-bölcsességekről beszélt. Erről a fáról írok még egy kicsit, annyira lenyügöző. Ez az Egyesült Államok legnagyobb Banya-fája, világszinten is az egyik legnagyobb. 1873-ban hozták Indiából és ültették el az alig két méteres csemetét,
mely mára több, mint 20m magas és 12(!) fő törzse van. A fának ugyanis az a sajátossága, hogy az oldalirányban terebélyesedő lombkorona visszahajlik a földre, ahol újra gyökeret ereszt, majd folytatja a terület meghódítását. Egyetlen fa lombkoronája így beárnyékolja az egész parkot. -á

Miután kipihentük az ebédre elfogyaztott pizza kaja-kómáját a fa alatt, tovább mentünk a Kamehameha iskola melletti parkhoz, ahol még javában tartott az ünnepi piknik. Olyan volt, mint egy kisvárosi majális hot-dogossal, popcornossal, shave-ice-ossal. A színpadon éppen egy ukulelés zenekar játszotta a kéz alá valót, amire 70-80 éves hölgyek kecses mozulatokkal és csodás virágfűzérekkel a nyakukban, egyszerű fehér ruhában mutatták be hula koreogáfiáikat. A hula nem csak egy tánc,a kézmozdulatok állnak a középpontban. Minden egyes gesztus fontos, hisz történeteket mesélnek a hawaiiak életéről: születésről és halálról, hullámokról, szeretetről és szerelemről, akárcsak a dalaik. Nem kell érteni sem a szöveget, sem ismerni a tánc motivumokat mégis eljut hozzánk az üzenet. Egy perc után már csak a mosolyt és a nyugalmat láttam a színpadon, magával ragadott az életöröm, a béke, és egy függőágyban éreztem magam, ahogy az óceán felől fújó szél álomba ringat... Sajnos azt nem álmodtam, hogy a Kamehameha iskola mellett végig banán fák vannak, tele óriási fürt banánokkal, mert álmomban biztos nem lett volna kiírva, hogy "have same respect, do not steal" :( -k

A hosszú nap után hazafelé megálltunk a Kaanapali beachen a Black Rock szikla közelében. Egy lány, aki kis időre kölcsönkérte a békatalpakat hozott nekünk mutatóba tengeri sünt, amit a tenyerünkbe tett, hogy érezzük, ahogy óvatosan mozgatja a tüskéit. Klaudia meg kapott egy korall darabot.-á

Csütörtök reggel hétkor Don várt ránk mosolyogva és frissen. Néha lelkesebbnek tűnt Ő, hogy megtaníthat minket paddle szörfözni… de ez csak a látszat volt. Mindig is szerettem az életemben az ilyen – “ez nem is igaz” – történeteket. Ez is ilyesmi volt: találkozunk egy 60-as fickóval egy vacsorán, aki megkérdezi, szeretnénk-e, ha megtanítana minket szörfözni, sőt kerít nekünk egy deszkát, amit kölcsön is ad, hogy kedvünk szerint lejárhassunk szörfözni, amíg itt vagyunk. Az első találkozás a „vízen járással” lenyűgöző volt. A Napili Bay tiszta vízén siklani a fentről ijesztően közelinek tűnő sziklák felett, a felkelő nap éppen csak sejtető melegségével, a szemközti Molokai nyugtató közelségével, amitől nem is tűnik olyan végtelennek az óceán és hihetőnek Don intése, miszerint ne evezzek ki az öbölből, mert elfúj a szél Tahitiig. Itt nem az a jó, ha az orrom elé nézek, sőt, ha a lábam bámulom, akkor elesek. Én azonban jó tanítványként, büszkén húztam ki magam szembenézve a csodálatos hegyekkel és minden félelmemmel (tudod a cápák, a kövek, a mélység, meg most már a medúzákról is olvastam…), melyek akkora motivációt adtak, hogy két óráig rendületlenül üldöztem Ákost és a mesterünket. Fáradhatatlanul küzdöttem a hullámokkal, kerestem az egyensúlyt és végül száraz hajjal sikerült befejeznem az edzést, azaz végig a deszkámon maradtam! Megmutatta Don hol vannak a habok közé elbújó kövek, melyeket jobb elkerülni, és sokszor megígértette velünk, hogy nagy szélben nem megyünk messze, de egyben Ákost felhatalmazta, hogy átevezzen a szemközti 10 mérföldre lévő szigetre szép időben, mert benne látta a spirituszt. Hát igen, míg én élveztem, hogy siklok nyugodtan életem párja azon törte a fejét, hogy miként lehetne meglovagolni a hullámokat.

Délután ismét felkerestük az öblöt, de már snorkelekkel felszerelkezve. Teknősöket keresek, még mindig… Kezdésnek eltörtem az egyik búvárszemcsit, a másik pedig nagy volt rám, ezért pár másodpercem volt minden egyes víz alá merüléskor, amíg beömlött a kellemes sós víz a szemembe… Így is sikerült látnom rengeteg csodaszép halacskát… de erről majd egy: Végre megláttam a teknőst feljegyzésben…

Jóból is megárt a sok. Ennyi vízen ringatózás után, komolyan tengeri beteg lettem és álmomban is hintázott az ágy, sőt másnap is élveztem a napszúrás kótyagos érzetét, így a nap egyik legjobb pillanata a packing-room takarítása volt a maga kellemes 10-15 fokával. Ez sajnos azonban nem volt elég ahhoz, hogy visszanyerjem a koncentráló képességem, így történt, hogy délután a fejemből, este az ujjamból folyt a vér. Sebaj, egy kellemes péntek délutáni séta a Ritz hotel birtokán és néhány vidám kép készítése a csodálatos Kapalua öbölről feledtetett minden kis balesetet…-k

Aktívan telnek-múlnak a napjaink Mauin. Már (még csak) két hete vagyunk itt, néha úgy tűnik, mintha évek óta itt lennénk. Mióta dolgozunk a környéken, autózunk a csodás Lahaina- Kaanapali - Napili - Kapalua vonalon (itt kell megjegyeznem, hogy Klaudia napszemüvegben igen jól mutat a Cadillac volánjánál), berendezkedtünk lakásunkba, úgy érzem egész helyiek lettünk. Ismerjük már Julie-t, a felső szomszédot, aki egy kék BMW Z4-essel jár yogát oktatni és Don-t, aki önkéntes szörfoktatónk. Vannak már munkahelyi kapcsolataink a szállodából, ahol Klaudia takarítani szokott, és Steve-nél, akiről már sokat meséltünk. Második alkalommal piacoltunk tegnap szerdán, már vannak vevők, akik megismernek, és mi viszont ismerjük őket. Tudjuk, hogy $2/lb a paradicsom, az ananásznak darabja $3 és a srác papagájának a neve Pikachu. Érdekes, hogy az ember szinte mindenhez képes hozzászokni: ami otthonról elképzelhetetlenül távolinak és ismeretlennek tűnik, az innen szemlélve napról-napra ismerősebbé válik, közelebb lépve kirajzolódik a sziluettből az alak maga. Barátságos és befogadó hely ez; mindenütt segítségre lelünk. Kezdenek kialakulni a napi rutinjaink is: munkamentes délelőttökön reggeli futás a Kapaluai öbölig és vissza, Ma már fél 8-kor a vizet hasítottuk a mesterünkkel hármasban. Miután az égető nap ereje ellágyul, gyakran újra megajándékozzuk testünkkel a habokat. De jó dolog itthon is lenni: olvasunk, pihenünk, netezünk. Mindhárman szeretünk főzni, tegnap kagylós-boros-fokhagymás spagettit csináltam, Klaudia magyaros zöldséglevest készített, Zoli a steak és sült kukorica embere. Felszereltük lenn a függőágyat, krikettezünk a kertben.

A rutinok között pedig  folyton hétköznapi csodákra lelünk: elsétálni egy bódítóan virágillatú plumeria fa alatt, belefeledkezni félárnyékban a kavargó felhőkbe. Lahaina-tól alig néhány mérföldre vagyunk északra, de itt jelentősen többet esik az eső, még északabbra, Honolua térségben pedig a trópusi növényzet sűrű dzsungelbe fordul. Itt megmásztunk Zolival egy óriási fát, melyre a vele szimbózisban élő indás növényen kapaszkodtunk fel. A fák terebélyes lombjai alatt nagyon jó lenni, olyan mintha gyógyítanának. Egész más dolgokra figyelek, folyton keresem például a mangó, banán és kókuszfákat, hátha akad egy jó szabadon, amiről lehet szedni. A kocsiban mindig kell legyen bodyboard és mangószedő.-á

Elszaladt egy hét villámgyorsasággal és igazából nem történt semmi különös… Nagyon nagy szükségem volt erre az időre, hogy feldolgozzam az első héten átélt csodákat. Persze nem teljesen olyan az élet, mintha az Üllői út, vagy a 6-os zajára ébrednék, de itt is 24 óra egy nap - ez az egy mértékegység stimmel.  Minden más nagyobb (a sütő, a mosogató, az ágy, a terasz, a pohár, a gallon, a mérföld, a kocsik… kivéve a banán, az kicsi…:)). Az eső öt percig tart - így mire szólok Ákosnak, hogy nézd es… addigra felszárad. Minden nap van szivárvány, állandóan fúj a szél.  A cukor, cukormentes, a zsír zsírmentes és a GMO (genetikailag módosított) világban háromszor érik a kukorica, ami ha úgy jobban tetszik bi-color.

Nem telt el elég idő, hogy írjak az életérzésekről, de kezdenek eloszlani a félelmeim a felől, hogy nem lesz szimpatikus Amerika. Tartottam tőle, hogy felszínes, és most örülök, hogy az, mert itt nincs jópofi, pont annyira mész bele a máik életébe amennyire lehet, ahol a kapcsolat tart. Ha az érdekli, hogy: „How are You”, akkor azt kérdezi; ha több, akkor többet. Van privát szféra, annak ellenére, hogy nagyon nyitottak. Örülnek az örömöknek, meg akarják osztani az életüket, a boldogságaikat, szeretnek, nyitva hagyják a kocsikat, a lakásokat, az életüket… mert senki nem tolakodna be hívás nélkül. Nem leselkednek… kevesebb a hátsószándék, a játszma. Érzem a szinkretizmus, a túlcsorduló kacagás és a cukormáz édes mámorában, hogy én nem itt nőttem fel, de nem kényelmetlen, mert nem akarja senki, hogy más legyél, mint, aki vagy. Mindig elkel még egy szín a szivárványra, és minél színesebb a világ, annál kevésbé élesek az átmenetek.

A Turistáknak maximum fél hónapjuk van, hogy kipipáljanak mindent amit Maui adhat, mi ráérősen beosztjuk a szebbnél szebb öblöket, és ettől a nyugalomtól komolyan helyinek érzem magam…

Csütörtök reggel egy nem túl kellemes feladattal kezdtem, de 3 óra elteltével öröm volt nézni, milyen ragyogóan tiszta lett a férfi wc, aztán irány Lahaina, a hotel, ahol Daniellel pipere-takarítást végeztünk. Visszafele megtankoltam a Cadi-t:). – Itt többet vezetek, mint otthon! Pénteken újabb öt óra takarítás Steve-nél, most már egy kellemesebb női mosdó várt rám és egy iroda. Délután főztem, hogy friss brokkoli krémlevessel, meg zöldbab főzelékkel várjam haza Ákost a 10 óra raktári munkából és a gyümölcsszedésből.

Ezután igazán ránk fért egy pihenős hétvége, fürdés és séta az óceán parton, fotózás, teknős keresgélés –sikertelenül. Szombaton vettünk halat és spontán grilleztünk itthon a vendégeinkkel este, mikor Zoli hazaért a Kihei-i kenu versenyről 2 lánnyal, akik szerint tudok beszélni angolul. Később Sulei is benézett, aki megkért, hogy magyarul mondjam el az étkezés előtti imát. Vasárnap hosszú alvás, egy könnyű töltött cukkini ebédre, majd egy újabb „vöröshangyás” öböl felkeresés, ahol én is belekezdtem a bodyboard-ba. Kitartóan küzdöttem a hullámokkal, alámerültem, átpördített, végig dörzsölt az óceánfenekén, de mindig mosolyogva pattantam fel, kapkodva a bikini felsőm után. (A legtöbbet azon vacilláltam rakjak-e el egyrészes fürdőruhát, nagyon jól döntöttem, hogy hoztam!) A strand, meg a két csupa tetkós szőke után, akiken Zoli megpihentette a szemeit a dzsungelbe mentünk, ahol a fiúk indákon másztak fel az óriás fákra és tyúkokat kergettek. Haza fele szedtünk mangót, meg kókuszt.

Mivel hétfőre nem volt melónk, előre hoztuk a keddi III. Kamehameha király napját és munkaszünetet tartottunk. Reggel kocogtunk, illetve én visszafele a gyorsgyaloglást gyakoroltam állóképesség hiányában, majd takarítgattam itthon. Este Carmennel és Normmal vacsiztunk helyi grillezett halacskát, rizst és az általam készített kapormártást.

Kedden reggel a hat óra raktár takarítás minden percét éreztem a sok úszás ás futás miatti. Mikor Steve-nél végeztem, ismét becadilekeztem Lahainába, ahol megkaptam az első fizum a hotelben Jane-től, aki kicsit olyan, mint egy katonatiszt, mely nem csak a munkája precizitása és gyorsasága miatt írok, hanem a max 4-5 szavas mondatai miatt meg, ahogy a yupp-ot tudja mondani, mikor kérdezgetem a dolgok nevét. Itthon felszereltük a függőágyat a kertbe így délután már ott írhattam volna ezt a bejegyzést, ha egy 2 perces zuhi el nem riasztott volna, ezért HBO-ztam kicsit, meg zenét hallgattam inkább, aztán korán vízszintbe helyeztem magam, hogy a szerdai piacra frissen és fitten ébredjek fél hatkor. 120 dollárnyi gyümi és zöldség, egészen pontosan egy kókusz, 3 papaya, 3 mangó, 3 lilikoi, 2 csokor répa, egy brokkoli, 24 tojás, egy Sali, zeller, 3 OZ zöldbab, kb 20 banán, 2 avokado, 2 lb édesburgonya, 1 ananász, 6 kukorica, egy zacsi rukkola, oregáno levél és kis csokor rozmaring, 4 piros retek, 3 lb paradicsom, 3 zöldpaprika, 1 padlizsán, fél vöröskáposzta, némi kapor és egy nagy csomag makadám dió ütötte a markunkat:). -k

Szerda. Folytattuk tevékenykedésünk Steve gyümölcs és zöldségkereskedőnél, ezúttal a helyi termelők piacán segítettünk az előző nap e célra elkülönített helyi finomságok kirakodásában már kora hajnaltól. Aztán 8 órától elkezdtek szállingózni az első vevők. A fizetségünket is pénz helyett terményben kaptuk, úgyhogy két nagy jószágkosárral tértünk haza, mely számításaink szerint elég a következő hétre. Ehhez persze a húst némileg száműzni kell az étrendből, de az itteni klímában úgyis jobban esik a gyümölcsturmix jéggel, a krémleves, meg a főzelék. -á

A piac után birtokba vettük új otthonunkat. Ez az első nap, amikor nem számolom át folyton az időt a hazaira és először nem érzem a fájó honvágyat. Tudom, az eddigi blogokból érthetetlen talán, de nekem nagyon sokáig tartott megérkezni. Most viszont két hónapig egy helyen fogunk élni, ami rég történt már velünk és megkezdjük közös életünket a lehető legjobb helyen: Mauin.

Biztos ti is untátok, amíg a Kőszívű ember fiaiban átküzditek magatokat a szobák részletes bemutatásán, ezért megkímélünk titeket ettől és képekben mutatjuk be a hol békés, hol giccses otthonunkat, amit egyébként nagyon szeretünk.  Néhány dolog mellett azonban nem mehetünk el szó nélkül:  -k

A hegyoldalon elhelyezkedő másfél emeletes ház kertjének bejáratát két kínai sárkány kőszobor őrzi. Innen balra, kisebb téridő ugrás után tahiti totemállat szobrokat láthatunk, melyek jól elbarátkoznak a közelben levő Ganésa fél méteres alakjával. A házban további érdekességek találhatóak: van itt Buddha szobor, hableány, diszkógömb és egy kétméteres műanyag kardhal. Ganésa visszatér a nappaliban is, csillámló kockákkal kirakott formában.  A festmények, képek félmeztelen nőalakokat formáznak idilli tengerparti környezetben. A teraszon felaggatott szélcsengők az állandó, kifújt szél miatt gyakran csilingelnek. A lugasos kert tele van zöldellő növényekkel.  Igen varázslatos itt kint ülni este a teraszon, a nagy fadíványon, a lámpák szűrt fényénél. -á

A beköltözés örömére grilleztünk: Steak, kukorica, paradicsom, zöldsali rukkolával és Ákos házi készítésű cilantro (koriader) szósza volt a menü. A Séf Zoli volt, aki hősként bevállalta a szobát, ahol éjszaka bármikor ráugorhat Lycee egy gekkóval a szájában. A fiúk este body board-oztak, így éjjel egy nagy kupac homokkal volt szerencsém aludni Ákos személyében, mert kimoshatatlanul tele ment a haja, amikor felszántotta testével a partot. Eszembe jutott az Angyalok városa, mikor Seath beugrik az óceánba és érzi a vizet, minden egyes cseppjét, a tiszteletre méltó erőt, a szabadságot. Leírhatatlan milyen mikor az óriás víztömeg sodor, kitaszít, majd visszaszív. Egyik percben felemel és ringat, a másikban oda csap a parthoz. Valahol a legjobb érzések közt szerepel ez is az életben mikor felbukkansz a víz alól és meglátod a hegyeket. -k

Mivel a hétvége véget ért, megkezdődtek a munkás hétköznapok. Elsőnek reggel, mint derült égből villámcsapás jött az infó, hogy át kell költöznünk egy másik apartmanba, de nekünk a költözés napi rutin. Utána pedig elindultuk, hogy felkeressük Steve-et, aki helyi termelők gyümölcseit, zöldségeit gyűjti be, hogy gyümölcsöző üzletét működtesse.  Beültünk a kocsiba kisruhában, strandpapucsban és az elmaradhatatlan reagge zene kíséretével elindultunk… majd a következő saroknál visszafordultunk, mert rájöttünk, hogy nem a strandra indulunk, hanem munkába!!! Szóval elindultunk újra, hogy megismerkedjünk Steve-vel, aki kicsit olyan, mint Popey csak nem rágja a pipáját, viszont vega, tehát szereti a spenótot. Továbbá megismerkedtünk Alex-szel Mexikóból, aki Steve lányával, Jasminnal jár. Alex nagyon kedves, és ami számomra fontos, értem, amit beszél. Viszont a water (víz) szó reménytelen számomra, képtelen vagyok úgy kimondani, hogy megértsék. Gyakorlom: wádö.

Megkaptuk Steve kocsiját, amin először kicsit meglepődtem, de aztán rájöttem, hogy a szigetről úgysem tudnánk elautózni:) Egy homeless shelter-be mentünk, útközben mangót, papayat és lime-ot szedtünk egy James Hetfield nyaralója melletti organic farmon. A hozományból gyümölcssalátát készítettünk. Együtt dolgoztunk a konyhán egy filippino sales managerrel és a fiával, egy idősebb hölggyel, aki korábban testépítő volt, egy ex-katonával és két másik férfival. Ők havonta egyszer jönnek önkénteskedni. Minden nap új csapat érkezik, hogy a Foodbank-től adományként érkező ételekből egy csárda svéd asztalán is pazarnak mondható vacsorát készítsen: chilis bab, rizs, saláták, brownie, házi készítésű kukoricakenyér, tortilla, reszelt sajt és különböző szörpök. Miután felszolgáltuk az ételeket – a gyerekeknek színes tányérokon – mi is megvacsoráztunk, együtt az emberekkel és az önkéntes csapattal. Nagyszerű érzés volt segíteni Ákossal együtt és megismerkedni sok-sok kedves, nyitott és tenni akaró emberrel.

Itt Hawaii-n kicsit más a szociális ellátórendszer, mint otthon. Akik Magyarországon anya otthonba, családok átmeneti otthonába, vagy szenvedélybetegek bentlakásos intézetébe kerülne, vagy hajléktalanként él itt mind egy nagy intézményben kaphat segítséget egy hathetes, illetve egy két éves program keretében.

Jó érzés volt fáradtan haza esni új „otthonunkba”. Hamar bedobtuk a szunyát, mert másnap reggel csörgött az óra, Hawaii-n először. -k

Korai kelés után utunk Steve wailuku-i zöldség és gyümölcsraktárába vezetett, ahol segédkeztünk a beérkező áru kiporciózásában és a rendelések összeállításában. Igen izgalmas dolog egy rakás ismeretlen növényt angol név alapján szortírozni: cilantro, breadfruit,, jackfruit,, jicama, lychee, mizuna, bok choy, sweet potato…  A pallet jack (közkedvelt magyar neve: „béka”) tologatása régmúlt sörgyáras diákmunkáimat idézték meg. Ráadásul itt fontban mérnek:) -á

Mivel nagyon elfáradtunk, csatlakoztunk Zolihoz egy kis kenuedzésre. A nagy szél miatt kevesen jöttek le. Én, aki eddig nem merészkedett be az óceánba rettegve a mélységtől, a cápáktól, a Tahiti-re sodró áramlatoktól mégis ezt a valóban nagyon szeles napot választottam arra, hogy legyőzzem minden félelmemet. Miután Zoli megmutatta hogyan kell fogni az evezőt és tartott egy kis tréninget a parton, kétszemélyes kenujával először Ákost, majd engem vitt be olyan messze, ahol már csak hangyának tűntünk a partról. Hazudnék, ha azt mondanám nem féltem, de Zoli nagyon jó edző volt. Mikor megkérdeztem, hogy le ér-e a lábam, mondta, hogy nézzem milyen tiszta a víz, látom az alját, ugorjak csak be és cseréljünk helyet. Itt 8 méter biztos volt alattam, mégis a hegyeket csodáltam, amit egy nagy szivárvány ívelt át, Hawaii jelképe. -k

Vasárnap elmentünk a katolikus templomba, hogy részt vegyünk egy Maui misén. Az elején "Aloha"-val köszöntik a híveket, majd bemutatkoznak az egymás mellett ülő emberek, kezet fognak, megölelik egymást. A mise többi része nagyon hasonlóan zajlott az otthonihoz. A férfiak ünnepi viselete: hosszú nadrág, zárt cipő és az elmaradhatatlan hawaii ing.  Az énekek dallamban és ritmusban egyaránt a helyi ízlést tükrözik: "karizmatikus" dallamfűzés, csak dúr hangnemet használnak, jó kis ritmuseltolásokkal. A perselyt kétszer is körbe adták, a második körben aki nem dobott pénzt, az helyette "shaka-t" mutatott, mely jelentése angolul "hang loose", magyarra fordítva talán úgy lehetne mondani, hogy béke,lazaság. A misét úrnapi körmenet követte, elöl a filippínó pap és a ministránsok, mögötte pedig a lahainai asszonykórus Ukulele-vel kísérve (az Ukulele a Hawaii négy húros gitár, mely nagyon népszerű errefelé).
Ebédre összedobtunk egy rakott kumplit, melyet a helyi termesztésű édes krumpli igen pikánssá tett.
Ezután elkalandoztunk Klaudiával, Zolikával és két sráccal a little beach nevű strandra, mely egy igen varázslatos hely. A Cadillac majd szétesett a Reagge-től... Itt egy igazi törzsi gyűlésnek lehettünk tanúi: kongások, mindenféle poi, ördögbot, stb zsonglőrök, csomó pucér ember, verőfényes napsütés, és nagy hullámok. Kipóbáltuk a bodysurföt kis deszkával, néztük a naplementét és megcsodáltuk az éjjeli tűzvarázslókat. Közben mi is beálltunk kongázgatni itt-ott, vagy csak odaálltunk ritmusra tapsolni, nagy élmény volt:) -á

Második napunk sem telt eseménytelenül hajnali kocogás az óceánparton mezítláb, hűsítő szellő, érzed a bőrödön, ahogy szinte percről perce fokozódik a nap ereje. Figyelned kell a kis kagylókra, meg kövekre.. Néha belesüppedsz, mintha havon futnál. Nem olyan hosszú ez a homokos partszakasz, vagy fél kilométer a kikötőtől a köves részig. A parti sétány mentén apartmanok követik egymást: cölöpökön álló faházak, meg egyszintes kis villák nagy ablakokkal és üvegajtókkal. Kertjük telis-tele trópusi növényekkel, a zöld gyepet mindenütt automata rendszer öntözi. -á

A kertekben lampionok, kenuk, grillező helyek.Hangulatos, vidám, nyugalmat árasztó zugok, hol két pálma közé felkötött nyugággyal, hol egy trópusi virágok közé rejtett pezsgőfürdővel. Természetes és idilli kép. Pont olyan mint amilyet az örök nyár rajzol. -k

Néhányan futnak, mások kutyát sétáltatnak. Látni kezdő standup-paddling szörfösöket is, vannak akik még a parton gyakorolják a helyes mozdulatsort, mások már befelé eveznek hosszú lapátjaikkal a szörfdeszkán állva.-á

Délelőtt egy cukormázas édes álomba merültünk, a mesterséges természetesség összes csodája tárult elénk egyszerre. Kicsit úgy érztem magam, mintha Jázmin lennék és Aladin a varázsszőnyegén körbe repítene valami festménynek beillő világban. A Kaanapali beachen egymást követik az ötcsillagos szállodák. A Hyatt Hotel parkja, melyen keresztül átsétálva az óceánnál érünk ki olyan, mint egy arborétumba épített állatkert és aquapark. középen pingvinek fogócskáznak, óriási színes papagájok figyelik a járókelőket, ahogy áthaladnak a kis tavacskák felett, a vízesés felé az óceán mellett elfekvő hatalmas medence irányába. Sziklák, barlangok, csobogók tagolják a parkot. A pázsit valószínűtlenül zöld, mindenhol napozó székek, lugasos fakuckók és baldachinos masszirozó ágyak a vízparton...Itt úgy tartják, hogy az óceán mindenkié, ezért a hotelek előtt és aparmanok előtt sincsenek lekerítve a partszakaszok. Így, amire reggel csak vágytam, délután megtörtént: a parton egy hintaágyból csodálhattam a végtelen kék óceánt. -k

Kis séta után megérkeztünk a kenuverseny színhelyére. Az óceáni kenuzás ősi hagyomány errefelé és nagyon népszerű. Ellentétben a folyami kenukkal, ezeknek van egy "mellékhajójuk", mely két íves rúddal kapcsolódik a hajótesthez, egyensúlyt biztosítva az óceáni hullámokban. A verseny több kategóriában - nem, hajóméret, korosztály, szint szerint - zajlott. Jó volt látni, ahogy a kenu klubok versenyzői biztatják saját csapattársaikat, ember-kaput képezve várják partraszállás után a hősök áthaladtát. Láttuk, ahogy a csapatok egyként, néma csöndben drukkolnak a verseny közben szívrohamot kapott kenus életéért, amint a parton a mentősök megpróbálják újraéleszteni.

A verseny után Napilibe folytattuk utunkat, ahol leendő házigazdáink mutatták be házukat, mely otthonunkként fog szolgálni a következő két hónapban, minthogy a pár elutazik két hónapra Balira nyaralni (??) - igen, innen is mennek nyaralni az emberek:). A ház körüli tudnivalók ismertetésére fordított idő (kapuk, ablakok, kulcsok, berendezések, probléma esetén hívandó számok, stb.) eltörpül ahhoz képest, amit Lychee macska gondozási segédanyagának bemutatatására szántak. A ház egyébként fantasztikus, leginkább egy hindu szentélyre hasonlít - de erről írunk majd beköltözésunkkor részletesen. Asztali áldás után igen ízletes vacsorát fogyasztottunk: már-már szokásos marha steak grillzöldségekkel, majd lemon cake (ennek kell a receptje!!) -á

Május utolsó napján, pénteken sok olyan történt, ami otthon is történhetne: voltunk hajnalban futni, Zolival mexikóit ebédeltünk, és este Ákos zongorázott én pedig beszéltem…

de az álomból ma sem ébredtünk fel, mert a koncert zongora az óceánra néző ablak mellett várt rá a bárány sült után...

Reggel 6-kor az óceán part homokját taposni mezítláb, majd megmártózni a habokban és utána elfogyasztani némi  juharszirupos amerikai palacsintát, jó indítás. Vettünk sim kártyát, van amerikai számunk – helyiek lettünk:) Apropó a boltban mikor a pénztáros meglátta a fogpiercingemet mind a kollégáinak, mind a jelen lévő vásárlóknak felajánlotta, hogy jöjjenek nézzék meg a fogam! A mexikói ebéd utáni bóklászás közben beszereztünk Ákosnak egy napszemcsit, majd meglátogattuk a helyi Buddhista szentélyt, ahol Ákos megkongatta a harangot én meg mangót szedtem a Buddha szobor háta mögött. Az ökumenzimus jegyében továbbhaladtunk a Jehova tanúinak rezidenciája mellett, és folytattuk utunk egészen az Episcopal Church-ig. Megízleltük a Shave Ice-t, ami hókristály csak kicsit jobban megfagyott és nagyon sok ízben kapható.  -k

Este vendégségbe indultunk, ahol báránysülttel és salátával vártak minket. Nagyon sokszínű társaság jött össze: a vendéglátó belga srác és barátnője, aki a chicagoi konzin végzett. Aztán ott volt még Jeff, akinek egy szavát sem értettük (mentségünkre a többiek sem).  Volt még egy hölgy, aki egy „o” hang kimondása alatt végigénekelt 3 oktávot. Carmen és párja, meg Zolika, meg egy californiai srác. Hárman zongoráztunk felváltva, néha tangóharmonika és trombita kísérettel. Majd társasoztunk, és nagyon élvezték mikor Klaudia olvasta fel a kártyákat. Még arra is megkérték, hogy Jeff helyett ő olvasson…. -á

Nos, eddig óvatosan lépdeltem az óceánba, de most fejest ugrottam, mert mindenki különböző akcentussal beszélt egymással, és úgy éreztem, mintha a felsőfokú nyelvvizsga szövegértését kéne megértenem… két percig..  aztán rájöttem, nem gond: mosolyognak, körülírják, még ha negyedszer is mondom: „sorry”.  -k

2013. május 29-én este negyedkilenckor, egy nap repülés után megérkeztünk Európából Amerikába. Hawaii (Hi!), Maui szigete, Kahului reptér. Fülledt levegő, lenge ruhák, színes bőröndök, virágfüzérek (plumeria) és Zolika...

Az óceánt látni már nem lehetett, de hallani igen, mikor végig suhantunk Lahaina városán... Irány a bolt (papaya, tej, guava és narancs juice, tojás, kenyér, virsli, sör, vaj) - minden nagy kiszerelésben, 6-os pakkban, papírzacsiban; majd irány a "hotel", annak is egy csodás, akár nászutas lakosztályként is elképzelhető apartmanja, mely a következő egy hétben átmeneti szállásunk lesz. (külön köszönjük Carmennek a lehetőséget)

Szempillantás alatt fürdőruhába ugrunk és irány az óceán. Csendes és meleg. Futkostam a hullámok elől, szívet rajzoltam lábnyomaimmal a homokba, míg a fiúk söröztek a parton. Ákos széttárt karokkal ölelte át az óceánt...

2013.05.30. Az első napunk a szigeten, 6kor ébredünk. Az időnyeréstől kicsit kábán, az ajándék 12 órától fáradtan. Még este hatot érzünk inkább, pedig itt még csak most kezdődik az a nap, ami otthon lassan véget ér. Nyújtózás az óriás ágyon, bárhogy is próbálom nem érek végig rajta. Kíváncsian húzom el a függönyt, hogy világosban is meglássam Lahaina-t a teraszról, Maui hegyei kösszönnek rám. Kilépek és csodálom, ahogy kalapjuk az égben tűnik el, majd a terasz végére szaladok, hogy átkukucskáljak a nappaliból nyíló, óceánra néző erkélyre, ahol Ákos szemléli a csodálatos vízet, a pálmafákat és a hullámok hangjára trillázó madárkák reggeli játékát.

Irány az óceán! Ismeretlen. Óriási. Lassan lépdelek. Vajon kik élnek benne? Lábam alatt lyukacsos kövek. Belemerülök. Ákos már előre úszott, de a víz lassan mélyül ennél a partszakasznál, s mikor feláll a vízből látom, hogy még ott is csak térdig ér... kicsit úszom, kicsit beljebb. Érzem hogy beszív a víz, majd a part felé terel.

És még csak most kezdődik igazán az első nap...

Tegnap mondom, hogy innen egyenesen Olaszországba kell utaznunk, hog igyak egy rendes kávét, a repülőn, reptéren és Amerikában mindenhol közkedvelt barna víz helyett, erre a konnektor-átalakító vásárlásból hazafelé sétálva meglátunk egy olasz kávézót. A tulajdonos kérdi honnan jöttünk. S mikor elmonjuk, hogy Magyarországról, s érdeklődünk, hohy tudja-e merre van közép-Európának e csodás gyöngyszeme;) közli, hogy of course, hisz ő olasz... A yoga klubban is mosolyogva bólogat a hölgy, s a legtöbb helyen, tudják, honnan érkeztünk... ellentétben velünk, akik még fel sem fogtuk hol vagyunk most:)

Hazafele elsétálunk a Baldwin ház előtt, ahol nénikék virágfűzéreket készítenek, az óriási Banyan-fa alatt magunkhoz öleljük a világot, majd filmet nézünk a bálnákról - de erről később részletesen.

Az első napot Zolika steakjével zártuk, délután a katolikus templom mellett talált mangót ettük helyi banánokkal és feküdtünk az óceánparton egy keveset hogy sápadt bőrünk ismerkedjen a nyárral. Kilenckor már aludtunk, mert itt Mauin egy nap, egy hétnek tűnik, s nekünk minden négyzeméter egy új mese, új élmény.

Az emberek kortalanok, mosolyognak, barátkoznak, szabadok és mindennek örülnek akár melyik részéről is érkeztek a világnak.

Love - Live - Aloha

-k