Május utolsó napján, pénteken sok olyan történt, ami otthon is történhetne: voltunk hajnalban futni, Zolival mexikóit ebédeltünk, és este Ákos zongorázott én pedig beszéltem…

de az álomból ma sem ébredtünk fel, mert a koncert zongora az óceánra néző ablak mellett várt rá a bárány sült után...

Reggel 6-kor az óceán part homokját taposni mezítláb, majd megmártózni a habokban és utána elfogyasztani némi  juharszirupos amerikai palacsintát, jó indítás. Vettünk sim kártyát, van amerikai számunk – helyiek lettünk:) Apropó a boltban mikor a pénztáros meglátta a fogpiercingemet mind a kollégáinak, mind a jelen lévő vásárlóknak felajánlotta, hogy jöjjenek nézzék meg a fogam! A mexikói ebéd utáni bóklászás közben beszereztünk Ákosnak egy napszemcsit, majd meglátogattuk a helyi Buddhista szentélyt, ahol Ákos megkongatta a harangot én meg mangót szedtem a Buddha szobor háta mögött. Az ökumenzimus jegyében továbbhaladtunk a Jehova tanúinak rezidenciája mellett, és folytattuk utunk egészen az Episcopal Church-ig. Megízleltük a Shave Ice-t, ami hókristály csak kicsit jobban megfagyott és nagyon sok ízben kapható.  -k

Este vendégségbe indultunk, ahol báránysülttel és salátával vártak minket. Nagyon sokszínű társaság jött össze: a vendéglátó belga srác és barátnője, aki a chicagoi konzin végzett. Aztán ott volt még Jeff, akinek egy szavát sem értettük (mentségünkre a többiek sem).  Volt még egy hölgy, aki egy „o” hang kimondása alatt végigénekelt 3 oktávot. Carmen és párja, meg Zolika, meg egy californiai srác. Hárman zongoráztunk felváltva, néha tangóharmonika és trombita kísérettel. Majd társasoztunk, és nagyon élvezték mikor Klaudia olvasta fel a kártyákat. Még arra is megkérték, hogy Jeff helyett ő olvasson…. -á

Nos, eddig óvatosan lépdeltem az óceánba, de most fejest ugrottam, mert mindenki különböző akcentussal beszélt egymással, és úgy éreztem, mintha a felsőfokú nyelvvizsga szövegértését kéne megértenem… két percig..  aztán rájöttem, nem gond: mosolyognak, körülírják, még ha negyedszer is mondom: „sorry”.  -k