Kellemes, szívet melengető május végi tízenpár fok, felhős ég. Nagyon kevés időnk volt London felfedezésére, így az egyetlen kiszemelt célpontunk a London Eye volt. Érdekesek ezek a buborékok - a sífelvonót juttatta eszembe, csak kicsit drágább és nem sílécen jössz le. Cserébe csodás kilátás tárul a városra. London nagyon él - iszonyatos embertömeg, hihetetlen változatos kultúrák és ezek mindenféle keveréke: zavarbaejtő, ahogy a reptéri turbános Sikh néz rád meredt szemekkel és kérdi, hogy ugye nincs nálad szúró, vágóeszköz. A szolgáltató szektor kiszolgáló személyzetét láthatóan az első (és többed) generációs bevándorlók alkotják és működtetik. Kérdésemre, hogy hány megálló még a Finsbury Park, a fekete buszvezető mosolyogva közli, hogy "itt minden ki van írva", ha hátrébb lépek látom is, de ha gondolom be is mondja szívesen. Vacsoráztunk a Liverpool Street Station-höz közeli Hamilton Hall-ban, mely a wetherspoon franchise hálózat része: kedd steak nap volt, így 8 fontért lehetett enni egy steaket sült krumplival, zöldborsóval, kis gombával, meg paradicsommal. És még egy ital is benne volt az árban. Kértem a csaposlányt javasoljon valami jó barna sört, mire azt mondta, inkább csapol egy kicsit kóstolóként mindegyikből, aztán majd én döntök. Mindenféle náció hozzájárul valamivel a kollektív képhez: a feketék egyfajta rugalmasságot, lazaságot visznek a merev szabályokba. Házigazdáink, Jasiék nagyon kedvesek voltak, ezúton is köszönünk mindent:) -á
Nagyon izgalmas útinaplót írni ketten. Közös élmények, különböző nézőpontok, közös feladat.
London az első célállomás. Bár csak átszállunk szerencsére jut néhány óra az angol könyvemből ismert képek megpillantására: piros buszok, fekte taxik, piros telefonfülkék… A Heathrow-ról a Picadilly (annyira jó ahogy bemondják:), majd a District Lines után vendéglátóink instrukciója szerint a Westminsternél bukkanunk a felszínre. Hirtelen egy útikönyvbe csöppenek és elém tárul London számos nevezetessége (Westminster-palota, a Westminster-apátság és a Szent Margit-templom). Állok és csak bámulom a Big Ben-t, amíg felfogom hol is vagyok. Néhány óra alatt látni egy kicsit Londont? – Én nem gondoltam, hogy ebből lehet valami, de reméltem, hogy kapok egy érzést,egy benyomást, egy képet, s erre az első pillanatban ott fekszik előttem a város egyik legmeghatározóbb jelképe:).
Look rigt! – mindenhol kiírva, mégis mindenhol a másik irányba fordul a fejem. Kicsit olyan érzésem volt a buszon ülve, mintha a buszsofőrnek esze ágában sem lenne vissza húzódnia a saját sávjába, hogy befejezze az előzést…
Jasi készített egy jó képet, ahogy suhanunk a Temeze parton - ez az érzés maradt meg bennem Londonból – sok kedves, közvetlen, csalogató kép. Emberek, akik többet akarnak tudni, mint hogy: „How are you?”; helyek melyek megérdemelek egy egész napot. -k