2013. május 29-én este negyedkilenckor, egy nap repülés után megérkeztünk Európából Amerikába. Hawaii (Hi!), Maui szigete, Kahului reptér. Fülledt levegő, lenge ruhák, színes bőröndök, virágfüzérek (plumeria) és Zolika...
Az óceánt látni már nem lehetett, de hallani igen, mikor végig suhantunk Lahaina városán... Irány a bolt (papaya, tej, guava és narancs juice, tojás, kenyér, virsli, sör, vaj) - minden nagy kiszerelésben, 6-os pakkban, papírzacsiban; majd irány a "hotel", annak is egy csodás, akár nászutas lakosztályként is elképzelhető apartmanja, mely a következő egy hétben átmeneti szállásunk lesz. (külön köszönjük Carmennek a lehetőséget)
Szempillantás alatt fürdőruhába ugrunk és irány az óceán. Csendes és meleg. Futkostam a hullámok elől, szívet rajzoltam lábnyomaimmal a homokba, míg a fiúk söröztek a parton. Ákos széttárt karokkal ölelte át az óceánt...
2013.05.30. Az első napunk a szigeten, 6kor ébredünk. Az időnyeréstől kicsit kábán, az ajándék 12 órától fáradtan. Még este hatot érzünk inkább, pedig itt még csak most kezdődik az a nap, ami otthon lassan véget ér. Nyújtózás az óriás ágyon, bárhogy is próbálom nem érek végig rajta. Kíváncsian húzom el a függönyt, hogy világosban is meglássam Lahaina-t a teraszról, Maui hegyei kösszönnek rám. Kilépek és csodálom, ahogy kalapjuk az égben tűnik el, majd a terasz végére szaladok, hogy átkukucskáljak a nappaliból nyíló, óceánra néző erkélyre, ahol Ákos szemléli a csodálatos vízet, a pálmafákat és a hullámok hangjára trillázó madárkák reggeli játékát.
Irány az óceán! Ismeretlen. Óriási. Lassan lépdelek. Vajon kik élnek benne? Lábam alatt lyukacsos kövek. Belemerülök. Ákos már előre úszott, de a víz lassan mélyül ennél a partszakasznál, s mikor feláll a vízből látom, hogy még ott is csak térdig ér... kicsit úszom, kicsit beljebb. Érzem hogy beszív a víz, majd a part felé terel.
És még csak most kezdődik igazán az első nap...
Tegnap mondom, hogy innen egyenesen Olaszországba kell utaznunk, hog igyak egy rendes kávét, a repülőn, reptéren és Amerikában mindenhol közkedvelt barna víz helyett, erre a konnektor-átalakító vásárlásból hazafelé sétálva meglátunk egy olasz kávézót. A tulajdonos kérdi honnan jöttünk. S mikor elmonjuk, hogy Magyarországról, s érdeklődünk, hohy tudja-e merre van közép-Európának e csodás gyöngyszeme;) közli, hogy of course, hisz ő olasz... A yoga klubban is mosolyogva bólogat a hölgy, s a legtöbb helyen, tudják, honnan érkeztünk... ellentétben velünk, akik még fel sem fogtuk hol vagyunk most:)
Hazafele elsétálunk a Baldwin ház előtt, ahol nénikék virágfűzéreket készítenek, az óriási Banyan-fa alatt magunkhoz öleljük a világot, majd filmet nézünk a bálnákról - de erről később részletesen.
Az első napot Zolika steakjével zártuk, délután a katolikus templom mellett talált mangót ettük helyi banánokkal és feküdtünk az óceánparton egy keveset hogy sápadt bőrünk ismerkedjen a nyárral. Kilenckor már aludtunk, mert itt Mauin egy nap, egy hétnek tűnik, s nekünk minden négyzeméter egy új mese, új élmény.
Az emberek kortalanok, mosolyognak, barátkoznak, szabadok és mindennek örülnek akár melyik részéről is érkeztek a világnak.
Love - Live - Aloha
-k
