Aktívan telnek-múlnak a napjaink Mauin. Már (még csak) két hete vagyunk itt, néha úgy tűnik, mintha évek óta itt lennénk. Mióta dolgozunk a környéken, autózunk a csodás Lahaina- Kaanapali - Napili - Kapalua vonalon (itt kell megjegyeznem, hogy Klaudia napszemüvegben igen jól mutat a Cadillac volánjánál), berendezkedtünk lakásunkba, úgy érzem egész helyiek lettünk. Ismerjük már Julie-t, a felső szomszédot, aki egy kék BMW Z4-essel jár yogát oktatni és Don-t, aki önkéntes szörfoktatónk. Vannak már munkahelyi kapcsolataink a szállodából, ahol Klaudia takarítani szokott, és Steve-nél, akiről már sokat meséltünk. Második alkalommal piacoltunk tegnap szerdán, már vannak vevők, akik megismernek, és mi viszont ismerjük őket. Tudjuk, hogy $2/lb a paradicsom, az ananásznak darabja $3 és a srác papagájának a neve Pikachu. Érdekes, hogy az ember szinte mindenhez képes hozzászokni: ami otthonról elképzelhetetlenül távolinak és ismeretlennek tűnik, az innen szemlélve napról-napra ismerősebbé válik, közelebb lépve kirajzolódik a sziluettből az alak maga. Barátságos és befogadó hely ez; mindenütt segítségre lelünk. Kezdenek kialakulni a napi rutinjaink is: munkamentes délelőttökön reggeli futás a Kapaluai öbölig és vissza, Ma már fél 8-kor a vizet hasítottuk a mesterünkkel hármasban. Miután az égető nap ereje ellágyul, gyakran újra megajándékozzuk testünkkel a habokat. De jó dolog itthon is lenni: olvasunk, pihenünk, netezünk. Mindhárman szeretünk főzni, tegnap kagylós-boros-fokhagymás spagettit csináltam, Klaudia magyaros zöldséglevest készített, Zoli a steak és sült kukorica embere. Felszereltük lenn a függőágyat, krikettezünk a kertben.

A rutinok között pedig  folyton hétköznapi csodákra lelünk: elsétálni egy bódítóan virágillatú plumeria fa alatt, belefeledkezni félárnyékban a kavargó felhőkbe. Lahaina-tól alig néhány mérföldre vagyunk északra, de itt jelentősen többet esik az eső, még északabbra, Honolua térségben pedig a trópusi növényzet sűrű dzsungelbe fordul. Itt megmásztunk Zolival egy óriási fát, melyre a vele szimbózisban élő indás növényen kapaszkodtunk fel. A fák terebélyes lombjai alatt nagyon jó lenni, olyan mintha gyógyítanának. Egész más dolgokra figyelek, folyton keresem például a mangó, banán és kókuszfákat, hátha akad egy jó szabadon, amiről lehet szedni. A kocsiban mindig kell legyen bodyboard és mangószedő.-á

Elszaladt egy hét villámgyorsasággal és igazából nem történt semmi különös… Nagyon nagy szükségem volt erre az időre, hogy feldolgozzam az első héten átélt csodákat. Persze nem teljesen olyan az élet, mintha az Üllői út, vagy a 6-os zajára ébrednék, de itt is 24 óra egy nap - ez az egy mértékegység stimmel.  Minden más nagyobb (a sütő, a mosogató, az ágy, a terasz, a pohár, a gallon, a mérföld, a kocsik… kivéve a banán, az kicsi…:)). Az eső öt percig tart - így mire szólok Ákosnak, hogy nézd es… addigra felszárad. Minden nap van szivárvány, állandóan fúj a szél.  A cukor, cukormentes, a zsír zsírmentes és a GMO (genetikailag módosított) világban háromszor érik a kukorica, ami ha úgy jobban tetszik bi-color.

Nem telt el elég idő, hogy írjak az életérzésekről, de kezdenek eloszlani a félelmeim a felől, hogy nem lesz szimpatikus Amerika. Tartottam tőle, hogy felszínes, és most örülök, hogy az, mert itt nincs jópofi, pont annyira mész bele a máik életébe amennyire lehet, ahol a kapcsolat tart. Ha az érdekli, hogy: „How are You”, akkor azt kérdezi; ha több, akkor többet. Van privát szféra, annak ellenére, hogy nagyon nyitottak. Örülnek az örömöknek, meg akarják osztani az életüket, a boldogságaikat, szeretnek, nyitva hagyják a kocsikat, a lakásokat, az életüket… mert senki nem tolakodna be hívás nélkül. Nem leselkednek… kevesebb a hátsószándék, a játszma. Érzem a szinkretizmus, a túlcsorduló kacagás és a cukormáz édes mámorában, hogy én nem itt nőttem fel, de nem kényelmetlen, mert nem akarja senki, hogy más legyél, mint, aki vagy. Mindig elkel még egy szín a szivárványra, és minél színesebb a világ, annál kevésbé élesek az átmenetek.

A Turistáknak maximum fél hónapjuk van, hogy kipipáljanak mindent amit Maui adhat, mi ráérősen beosztjuk a szebbnél szebb öblöket, és ettől a nyugalomtól komolyan helyinek érzem magam…

Csütörtök reggel egy nem túl kellemes feladattal kezdtem, de 3 óra elteltével öröm volt nézni, milyen ragyogóan tiszta lett a férfi wc, aztán irány Lahaina, a hotel, ahol Daniellel pipere-takarítást végeztünk. Visszafele megtankoltam a Cadi-t:). – Itt többet vezetek, mint otthon! Pénteken újabb öt óra takarítás Steve-nél, most már egy kellemesebb női mosdó várt rám és egy iroda. Délután főztem, hogy friss brokkoli krémlevessel, meg zöldbab főzelékkel várjam haza Ákost a 10 óra raktári munkából és a gyümölcsszedésből.

Ezután igazán ránk fért egy pihenős hétvége, fürdés és séta az óceán parton, fotózás, teknős keresgélés –sikertelenül. Szombaton vettünk halat és spontán grilleztünk itthon a vendégeinkkel este, mikor Zoli hazaért a Kihei-i kenu versenyről 2 lánnyal, akik szerint tudok beszélni angolul. Később Sulei is benézett, aki megkért, hogy magyarul mondjam el az étkezés előtti imát. Vasárnap hosszú alvás, egy könnyű töltött cukkini ebédre, majd egy újabb „vöröshangyás” öböl felkeresés, ahol én is belekezdtem a bodyboard-ba. Kitartóan küzdöttem a hullámokkal, alámerültem, átpördített, végig dörzsölt az óceánfenekén, de mindig mosolyogva pattantam fel, kapkodva a bikini felsőm után. (A legtöbbet azon vacilláltam rakjak-e el egyrészes fürdőruhát, nagyon jól döntöttem, hogy hoztam!) A strand, meg a két csupa tetkós szőke után, akiken Zoli megpihentette a szemeit a dzsungelbe mentünk, ahol a fiúk indákon másztak fel az óriás fákra és tyúkokat kergettek. Haza fele szedtünk mangót, meg kókuszt.

Mivel hétfőre nem volt melónk, előre hoztuk a keddi III. Kamehameha király napját és munkaszünetet tartottunk. Reggel kocogtunk, illetve én visszafele a gyorsgyaloglást gyakoroltam állóképesség hiányában, majd takarítgattam itthon. Este Carmennel és Normmal vacsiztunk helyi grillezett halacskát, rizst és az általam készített kapormártást.

Kedden reggel a hat óra raktár takarítás minden percét éreztem a sok úszás ás futás miatti. Mikor Steve-nél végeztem, ismét becadilekeztem Lahainába, ahol megkaptam az első fizum a hotelben Jane-től, aki kicsit olyan, mint egy katonatiszt, mely nem csak a munkája precizitása és gyorsasága miatt írok, hanem a max 4-5 szavas mondatai miatt meg, ahogy a yupp-ot tudja mondani, mikor kérdezgetem a dolgok nevét. Itthon felszereltük a függőágyat a kertbe így délután már ott írhattam volna ezt a bejegyzést, ha egy 2 perces zuhi el nem riasztott volna, ezért HBO-ztam kicsit, meg zenét hallgattam inkább, aztán korán vízszintbe helyeztem magam, hogy a szerdai piacra frissen és fitten ébredjek fél hatkor. 120 dollárnyi gyümi és zöldség, egészen pontosan egy kókusz, 3 papaya, 3 mangó, 3 lilikoi, 2 csokor répa, egy brokkoli, 24 tojás, egy Sali, zeller, 3 OZ zöldbab, kb 20 banán, 2 avokado, 2 lb édesburgonya, 1 ananász, 6 kukorica, egy zacsi rukkola, oregáno levél és kis csokor rozmaring, 4 piros retek, 3 lb paradicsom, 3 zöldpaprika, 1 padlizsán, fél vöröskáposzta, némi kapor és egy nagy csomag makadám dió ütötte a markunkat:). -k