Holtfáradtan, szinte 0 óra alvással értünk LA-be, ahol néhány órát kényszerültünk várakozni az átszállásra. A határellenőrzésen a következő vicces párbeszéd zajlott le:
"How are you related to each other?"
"well, we are a couple."
"Are you married?"
"no."
"Then how can you be a couple, if you are not married?"
"Hm..... emotionally."

Hát, erre a válaszra nem számított a mexikói officer:) Egy-két kérdés még, és már nyomják is a 3 hónapra szóló pecsétet az útlevélbe... Beülünk valami táplálékot szerezni, és egy megdöbbentően jó bazsalikomos paradicsomleveshez jutunk, meg egy ötsajtos pizzához. Az egyik kiszolgáló srác tökéletes archetípusa volt a fülig érő mosolyba öltöztetett teljes érdektelenség kifejeződésének... "hoooooowwwww aare youuuu doooooinnnnng? kérdezi mindenkitől, a választ meg se várva.. ezt még szoknunk kell. A helyes válasz erre: "gooooood". Hozzájutunk a csomagokhoz, sétálunk kifelé.. nagy tábla szemben: "Welcome to the United States of America", alatta egy nagy Obama portréval. Egyelőre nem tudom megfogalmazni, de nagyon érdekes a szabadság és patriotizmus megélése itt, erre még biztos visszatérek később...:) -á

Ez valóban csak átszállás volt – Londonnal ellentétben - így leginkább a reptéri alvás, a finom paradicsom levesbe mártogatott pizza és néhány pálma fa jelenti számomra egyenlőre LA-t. S mikor felszállt a repülőgép a monumentális város fölé, hogy neki rugaszkodjon a már „csak” hat órás útnak Hawaii felé máris elhagytam gondolatban USA-t mert a gépen szóló zene és hangulat egy mélyebb álmot ígért, valami olyat, amit egészen addig nem tudtam elképzelni, amíg nem láttam, meg, hogy tényleg létezik… A felhőkben jártam útközben, s képtelen voltam aludni a látványtól, bármilyen fáradt is voltam. -k

Kellemes, szívet melengető május végi tízenpár fok, felhős ég. Nagyon kevés időnk volt London felfedezésére, így az egyetlen kiszemelt célpontunk a London Eye volt. Érdekesek ezek a buborékok - a sífelvonót juttatta eszembe, csak kicsit drágább és nem sílécen jössz le. Cserébe csodás kilátás tárul a városra. London nagyon él - iszonyatos embertömeg, hihetetlen változatos kultúrák és ezek mindenféle keveréke: zavarbaejtő, ahogy a reptéri turbános Sikh néz rád meredt szemekkel és kérdi, hogy ugye nincs nálad szúró, vágóeszköz. A szolgáltató szektor kiszolgáló személyzetét láthatóan az első (és többed) generációs bevándorlók alkotják és működtetik. Kérdésemre, hogy hány megálló még a Finsbury Park, a fekete buszvezető mosolyogva közli, hogy "itt minden ki van írva", ha hátrébb lépek látom is, de ha gondolom be is mondja szívesen. Vacsoráztunk a Liverpool Street Station-höz közeli Hamilton Hall-ban, mely a wetherspoon franchise hálózat része: kedd steak nap volt, így 8 fontért lehetett enni egy steaket sült krumplival, zöldborsóval, kis gombával, meg paradicsommal. És még egy ital is benne volt az árban. Kértem a csaposlányt javasoljon valami jó barna sört, mire azt mondta, inkább csapol egy kicsit kóstolóként mindegyikből, aztán majd én döntök. Mindenféle náció hozzájárul valamivel a kollektív képhez: a feketék egyfajta rugalmasságot, lazaságot visznek a merev szabályokba. Házigazdáink, Jasiék nagyon kedvesek voltak, ezúton is köszönünk mindent:) -á

Nagyon izgalmas útinaplót írni ketten. Közös élmények, különböző nézőpontok, közös feladat.

London az első célállomás. Bár csak átszállunk szerencsére jut néhány óra az angol könyvemből ismert képek megpillantására: piros buszok, fekte taxik, piros telefonfülkék… A Heathrow-ról a Picadilly (annyira jó ahogy bemondják:), majd a District Lines után vendéglátóink instrukciója szerint a Westminsternél bukkanunk a felszínre. Hirtelen egy útikönyvbe csöppenek és elém tárul London számos nevezetessége (Westminster-palota, a Westminster-apátság és a Szent Margit-templom). Állok és csak bámulom a Big Ben-t, amíg felfogom hol is vagyok. Néhány óra alatt látni egy kicsit Londont? – Én nem gondoltam, hogy ebből lehet valami, de reméltem, hogy kapok egy érzést,egy benyomást, egy képet, s erre az első pillanatban ott fekszik előttem a város egyik legmeghatározóbb jelképe:).

Look rigt! – mindenhol kiírva, mégis mindenhol a másik irányba fordul a fejem. Kicsit olyan érzésem volt a buszon ülve, mintha a buszsofőrnek esze ágában sem lenne vissza húzódnia a saját sávjába, hogy befejezze az előzést…

Jasi készített egy jó képet, ahogy suhanunk a Temeze parton - ez az érzés maradt meg bennem Londonból – sok kedves, közvetlen, csalogató kép. Emberek, akik többet akarnak tudni, mint hogy: „How are you?”; helyek melyek megérdemelek egy egész napot. -k